Ők is voltak gyerekek (3)

Ki hinné, hogy a legszigorúbb felnőttek is tündérien bájos kisgyerekként mosolyogtak bele a fényképezőgép lencséjébe valamikor a múltban. Most induló sorozatunkban tanáraink kiskori fotóit tesszük közzé néhány mondat kíséretében, és nektek az lesz a feladatotok, hogy kitaláljátok, vajon kiről lehet szó.

Cikksorozatunk harmadik részében szereplő tanárunk egy történetet mesélt el gyermekkorából. 


Ez az eset harmadik osztályos koromban esett meg velem. Akkor még a gyerekeket nem autóval vitték az iskolába, hanem gyalog mentünk. Reggelente becsöngettünk egymáshoz vagy az utca sarkokon beszéltünk meg találkozót és mire az iskolába értünk már egész kis csapattá alakultunk.
 Én alsó tagozatban az Attila utcai iskolába jártam. ( Később az óvoda lett, most már lebontották. )Tőlünk pár házra lakott a legjobb barátom és osztálytársam, vele mindig együtt mentem és jöttem haza az iskolából. Történt egyszer, úgy február tájékon, hogy az utolsó óránk technika volt. Nem mindig fejeztük be az órát időben, kicsöngetésre, mert nem lettünk kész a munkával. Ezen a napon is ez történt. Én egyszer csak azt vettem észre, hogy csöngetnek a barátom leadja a munkáját és megy ki a teremből. Pillanatok alatt összecsaptam a feladatot, letettem a tanári asztalra  és rohantam ki öltözni, hogy hazafelé utolérjem őt. Kiérve az iskolából sehol nem láttam, rohantam végig a Láncszem utcán és nem értettem, hogy tűnhetett el  ilyen gyorsan. Amikor a Nimród utcához értem és sehol nem láttam a hosszú utcán, kezdett a dolog gyanússá válni. De hát mit volt mit tenni, haza ballagtam .  Alig kezdtem el ebédelni, amikor megszólalt s csengő.  Egy másik arra felé lakó osztálytársam volt, üzenetet hozott Mihályi tanító nénitől.
A tanító néni azt üzeni,  holnapra 100-szor írd le, hogy "köszönés nélkül nem megyek el".
Én bizony egész délután körmöltem, a vége felé már nagyon fájt  a kezem. Estére lettem kész és  az is kiderült, hogy a barátomat a tanító néni engedte el az óra végén, mert a  az édesanyjával  a zeneiskolába mentek felvételizni.  Jó lecke volt ez nekem. Azóta sem felejtem el, hogy:
                           K Ö S Z Ö N É S     N É L K Ü L   N E M    M E G Y E K   E L !    

    Blogger Comment
    Facebook Comment

2 megjegyzés:

  1. Ömmm.... Ez a barát igazán szólhatott volna még napközben, hogy: ,,Bocsi XY, ma az órák után nem tudlak megvárni /tudok veled menni haza, mivel zeneiskolába megyek felvételizni!" A másik dolog amit észrevettem, hogy a képen látható tanár szerint mostani gyerekeket autóval viszik iskolába. Persze tudom, akinek nem inge ne vegye magára, de akkor is; én 1. osztályos korom óta (ami nem most volt ;)) mindig gyalog járok iskolába és soha sem hozott el apukám autóval... Kivéve amikor eltört a lábam :)
    DE hogy a kérdésre is válaszoljak, szerintem.... uhh, de gáz, fogalmam sincs ki lehet ő :( xD

    VálaszTörlés